Gát- és csatornaőr

I. A képzési program

1. A programkövetelmény megnevezése: Gát- és csatornaőr

2. A programkövetelmény azonosító száma: 10323024

3. A képzés célja: A képzés sikeres elvégzésével a résztvevő alkalmassá válik a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával, a foglalkoztató szervezet belső szabályzatának megfelelő irányítással, önállóan végezni a munkaköréből adódó szakmai feladatokat.
A képzés során megismeri az őri feladatok ellátásának fő munkaterületeit védekezésen kívüli, valamint védekezési időszakban.
A képzést követően átlátja az árvíz- és belvíz-védekezés, a vízminőségi kárelhárítás, a mezőgaz-dasági öntözővíz biztosítás és a helyi vízkárelhárí-tás rendszerét és elsajátítja az ott jelentkező felada-tokban való közreműködés szakmai ismereteit.

4. A képzés célcsoportja: A vízügyi igazgatóságoknál jelenleg foglalkoz-tatott, megfelelő szakmai végzettséggel nem rendelkezők, álláskeresők, valamint regisztrált munkanélküliek, közfoglalkoztatottak, továbbá a szakterület iránt érdeklődők.

5. A programkövetelmény alapján szervezhető szakmai képzéshez kapcsolódóan megszerezhető szakképesítéssel ellátható legjellemzőbb munkaterület, tevékenység vagy munkakör leírása: A gát- és csatornaőr a vízgazdálkodás területén a folyók és csatornák, vízgyűjtő területek, védművek mentén jelentkező általános napi feladatokat látja el. A megszerzett elméleti és gyakorlati tudásával ár- és belvízvédekezési feladatokat lát el. Különféle védekezési módsze-reket ismer és alkalmaz. A védművek mentén található műtárgyak kezelésében, karbantartá-sában közreműködik. Vízkormányzási feladatokat teljesít. Szakszerűen használja a munkavégzés-hez biztosított gépeket, eszközöket, anyagokat.
Belvízvédekezés esetén biztonsággal használni tudja a mobilszivattyúkat. Részt vesz a vízminőségvédelmi kárelhárításban.

II. A képzés során megszerezhető kompetenciák

1. A munkavédelmi eszközök szakszerű használata, munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi előírások betartása.

2. A munkavégzéshez szükséges anyagok, berendezések, kéziszerszámok nyilvántartása és használata.

3. Hidrometeorológiai elemek, hidrológiai, vízállás értékek mérése, vízmennyiségek meghatározása.

4. Az árvízvédelmi töltések, védősávjuk és az itt található műtárgyak rendszeres ellenőrzése és karbantartása.

5. Belvízzel elöntött területek vízmentesítése szivattyúzással, vagy vízelvezetéssel.

6. A védekezési fokozatnak megfelelő ellenőrzési, mérési, adatszolgáltatási, védekezés előkészítési feladatok ellátása.

7. A kárelhárításban alkalmazott szivattyúk karbantartása, telepítése, üzemeltetése és visszabontása.

8. Az árvízi jelenségek, illetve azok elleni védekezési és beavatkozási folyamatok ismeretében részvétel a szükséges anyagok, eszközök összeállításában, és védelemvezetői irányítás alapján közreműködés az árvízi jelenségek elhárításában.

9. Meteorológiai, hidrológiai előrejelzések alapján tározók, csatornák vízellátása, ürítése, vízkormányzás. A kapcsolódó zsilipek, műtárgyak fenntartása, karbantartása.

10. Mezőgazdasági vízigény biztosítása vízkormányzással, vagy műtárgyak alkalmazásával.

11. Vízminőség romlás, olaj- és ipari szennyezés észlelése, közreműködés a vízminőségi kárelhárítás munkálataiban.

12. Vízminőség ellenőrzés, gyorstesztek elvégzése.

13. Árvízi, belvízi, vízminőségvédelmi kárelhárítás utáni teendők elvégzése.

14. Szolgálati napló, észlelési napló rendszeres vezetése, károkozás, egyéb megfigyelt rendellenességekről jegyzőkönyv felvétele.

15. Üzemeltetett létesítményekről, raktárkészletről, anyagmozgásról nyilvántartások vezetése.

III. A programba való bekapcsolódás feltételei

1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

2. Egészségügyi alkalmasság: foglalkozás-egészségügyi alkalmasság szükséges

3. Egyéb feltételek: Előzetes tudásmérés alapján, legalább 80%-os teljesítés esetén az összes képzési idő 25% számítható be

IV. Tervezett képzési idő

Összes óraszám: 200 óra, ebből elmélet 80 óra, gyakorlat 120 óra

V. A képzés formája

A képzés formája: Csoportos, kontaktórás képzés

VI. A képzési programban való részvétel feltételei

1. A részvétel követésének módja: A haladási naplóban és a jelenléti íven naprakész dokumentáció készül a napi jelenlétről
2. Megengedett hiányzás: Az összes óraszám 20%-a.
3. Egyéb feltételek: 2013. évi LXXVII. törvény és végrehajtási rende-lete által előírt felnőttképzési szerződés megkötése.

VII. A képzés tananyagegységei és óraszámai

Ssz.Tananyagegység megnevezéseÓraszám
1.Tűz-, munka-, baleset- és környezetvédelem15
2.Vízügyi szakágazati alapismeretek60
3.Gát- és csatornaőr szakmai ismeretek100
4.Kommunikációs és adminisztrációs ismeretek25
Összóraszám200

VII.1. Tűz-, munka-, baleset- és környezetvédelem

A tananyagegység célja A tananyagegység megismerésével a résztvevő elsajátítja a feladatai balesetmentes elvégzéséhez szükséges általános és a vízügyi területen jelentkező speciális előírásokat. Elsajátítja az építési, védekezési, üzemeltetési és fenntartási munkák munka- és környezetvédelmi előírásait.

A tananyagegység tartalma:

  • Tűzvédelem
  • Munkavédelem
  • Balesetvédelem
  • Környezetvédelem

VII.2. Vízügyi szakágazati alapismeretek

A tananyagegység célja: A tananyagegység elvégzésével az eltérő tudásszintű résztvevők elsajátítják a gát- és csatornaőr szakmai ismeretekhez szükséges alapokat. Felfrissítik az ehhez szükséges matematikai ismereteiket, ill. kialakításra kerül az a műszaki szemléletmód és szakmai elméleti tudásanyag, melyre építeni lehet a szakági ismereteket.

A tananyagegység tartalma:

  • Anyagismeret
  • Hidrológiai alapismeretek
  • Hidraulikai alapismeretek
  • Talajmechanikai alapismeretek
  • Gépészeti alapismeretek
  • Geodéziai alapismeretek

VII.3. Gát- és csatornaőr szakmai ismeretek

A tananyagegység célja: A tananyagegység elvégzésével a résztvevők elsajátítják az őri munka elvégzéséhez szükséges műszaki, szakmai ismereteket, képességeket, módszereket.

A tananyagegység tartalma:

  • A vízügyi szolgálat szervezete és tevékenysége
  • Az ár- és belvízvédelem szervezete és a tevékenység szabályozása
  • Vízépítési alapismeretek
  • Árvíz- és jégvédelem
  • Vízrendezés
  • Belvízvédelem
  • Helyi vízkár elhárítás
  • Vízhasznosítás, mezőgazdasági öntözővíz biztosítás
  • Vízminőségvédelem
  • Fenntartási, javítási és karbantartási ismeretek

VII.4. Kommunikációs és adminisztrációs ismeretek

A tananyagegység célja: A tananyagegység elvégzésével a résztvevők elsajátítják az őri munkához kapcsoló adminisztrációs ismereteket és a kommunikáció alapjait. A megszerzett tudással a munkája során az elvárt formában kapcsolatot tud fenntartani az érdekelt felekkel, valamint el tudja végezni adminisztrációs és nyilvántartási feladatait.

A tananyagegység tartalma:

  • Vízügyi hírközlési ismeretek és gyakorlat
  • Kommunikációs alapok
  • Munkahelyi adminisztráció: szolgálati napló, észlelési napló vezetése
  • Anyag-és raktárkezelési ismeretek

VIII. A képzésben résztvevő teljesítményét értékelő rendszer

1. A teljesítmény értékelés formája: Szakmai záró beszámoló
2. A teljesítmény értékelés rendszeressége: A képzés végén egyszer
3. A teljesítmény értékelés tartalma: A tananyagegységek tartalma szerinti ismeretanyagok, és a gyakorlat során megszerzett készségek, képességek
4. A tudásszint ellenőrzésére szolgáló módszerek: Projektfeladat végrehajtása, valamint a használt doku-mentumok valamelyikének kitöltése – írásbeli feladat
5. A teljesítmény értékelés minősítése: megfelelt, nem felelt meg
6. A teljesítmény értékeléshez tartozó követelményszintek megfelelt: 50% fölötti teljesítés
nem felelt meg: 50%-ot el nem érő teljesítés
7. A sikertelen teljesítés következménye: Egy alkalommal javító szakmai záró beszámolót tehet a képző által meghatározott helyszínen és időpontban

IX. A képzés elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei

  • A szakmai záró beszámolón a „megfelelt” minősítés teljesítése
  • A képzés óraszámának 80%-án való részvétel

A szakmai vizsga akkreditált vizsgaközpont útján kerül lebonyolításra!